Kaliba a Hidegség – Hidegségi kaliba

In queste due ultime settimane una serie incredibile di eventi mi ha portato a vivere delle esperienze uniche a Gyimes, e precisamente nella vallata di Hidegség. Ho trascorso 2 giorni in una kaliba. Dicesi “kaliba” il luogo in alta quota dove i pastori di pecore e/o allevatori di vacche si trasferiscono da maggio a novembre. Una specie di alpeggio..ma dalle dimensioni decisamente piu ridotte: Tóborka, l’uomo che mi ha ospitato, ha ad esempio una ventina di pecore, 5 vacche, un maiale e delle galline. Durante il giorno gli animali stanno liberi, con i cani e a volte con i pastori (nel caso di Tóborka, i pastori erano due nipoti: una bambina di 9 anni e uno di 6..), mentre gli uomini tagliano l’erba e raccolgono il fieno, manualmente e’ chiaro. Le donne si occupano della casa a bassa quota e generalmente ogni giorno vanno a piedi fino alla kaliba per portare viveri e per cucinare. In questi giorni, la moglie di Tóborka, Valeria, e’ rimasta in kaliba, ma non ho capito perche’. Le donne generalmente si occupano anche di fare il formaggio ogni due giorni.
Assieme a Dani, un etnobotanico ungherese che fa ricerche a Gyimes, sono giunta in kaliba dopo 2 ore di cammino sotto la pioggia e col terrore di incontrare lupi e orsi. Abbiamo trascorso quasi tutto il pomeriggio in casa (un focolare di pochi metri) a parlare. A causa della pioggia, infatti, Tóborka e i 3 figli non hanno potuto lavorare. Due “vicini” di kaliba sono venuti a bere palinka, Tibi e sua moglie. Tibi e’ il fratello del primo marito – ora defunto – di questa donna di cui non ricordo il nome..
Devo dire che con l’ungherese faccio progressi e do il meglio di me nei contesti rurali..
Comunque non riesco a descrivere tutto quel che ho vissuto e imparato con Tóborka e la sua famiglia..ho visto Valeria fare il formaggio. Ho toccato con mano i fermenti (intestino di vitello sotto sale). Ho dormito nel fienile.
Ebben az utóbbi két hétben egy rakás hihetetlen esemény történt velem, melyeknek köszönhetően egedi élményekkel gazdagodtam Gyimesben, pontosabban Hidegségben. 2 napot töltöttem egy kalibában. A kaliba az a hely a hegy tetején, ahová májustól novemberig kiköltöznek a juh és tehéntartó gazdák. Egyfajta alpesi kiszállás…csak természetesen kisebb léptékben: Tóborkának, az embernek aki vendégül látott, 20 juha van, 5 tehene, 1 disznója és tyúkjai. Napközben az állatok szabadon járhatnak, a kutyák és pásztorok kíséretében (Tóborka esetében a kísérők az unokái: egy 9 és egy 6 éves kislány…), ezalatt a férfiak kaszálnak és begyûjtik a szénát, természetesen kétkezi munkával. Az asszonyok a völgyben lévő házban tevékenykednek és általában minden nap gyalog felmennek a kalibához, hogy élelmet vigyenek és főzzenek. Ezekben a napokban Tóborka felesége Valéria a kalibában maradt, de nem tudtam miért. Az asszonyok sajtkészítéssel is foglalkoznak kétnaponként. Danival, a botanikussal együtt, aki kutatásokat végez a Gyimesekben, 2 órás gyaloglás után érkeztünk meg a kalibához zuhogó esőben és farkasokkal, medvékkel való találkozástól rettegve. Szinte az egész délutánt a házban töltöttük (egy pár négyzetméteres helyiségben) és beszélgettünk. Az eső miatt Toborka és a három fia nem tudott dolgozni. Két kaliba szomszéd érkezett pálinkát inni, Tibi és a felesége. Tibi az asszony első férjének a testvére – aki már nem él – nevére nem emlékszem…El kell mondanom, hogy a magyar nyelv tanulásával jól haladok és próbálom tudásom legjavát elővenni amikor vidéken vagyok… Sajnos nem tudok mindent elmesélni abból, amit láttam és amit tanultam Tóborkától és családjától…megtanultam hogyan készíti Valéria a sajtot. Megérintettem az oltószert, ami nem más mint sózott marhabendő. Aludtam szénapadláson.

I giorni della città, il festival della patata e il matrimonio a Csobotfalva – Városnapok, Pityókafesztivál, és esküvő Csobotfalván

Questo fine settimana è stato assai movimentato. In occasione dei giorni della città c’ è stato un gran da fare, fra concerti, spettacoli e gente ovunque… Da dritta, ho trovato una squadra in cui infilarmi e partecipare alla gara di cucina in onore della patata, il tubero che prepotentemente vegeta ovunque da queste parti. Ho evidentemenete fatto il lavoro piu sporco ossia pelare e tagliare patate. Certo, se avessi avuto il pelapatate a forma di patata che Maria Chiara mi regalò avrei fatto un figurone. Comunque, piu di 40 squadre hanno cucinato nel parco centrale, offrendo ai passanti il proprio prodotto, ossia un intruglio a base di patate, verdure, funghi e carne, la solita zuppa locale. Una giuria colta e raffinata ha infine emesso l’incontestabile verdetto.
Tornando a casa dopo la prevedibile sconfitta, ho deciso di preparmi per la serata: il solito gruppo di Csobotfalva capitanato da Imre e Beata mi aveva detto che avrebbe fatto un concerto nel cuore del villaggio. Credevo di aver capito. Le sole informazioni che avevo le avevo ottenute “dialogando” in ungherese con chi NON parla inglese.. Fatto sta che sono uscita in tuta, occhiali da vista e scarponcini (la competizione mi aveva sfinito), immaginando di andare come al solito in una qualsiasi stanza o casa o fienile nel popolare e rurale villaggio. Quando invece, camminando assieme ai perfrormanti, ho realizzato lentamente che eravamo diretti nella gran sala di un hotel, per allietare centinaia di invitati al matrimonio di 2 novelli sposi. Quando siamo arrivati erano le 23 e il tasso alcolico aveva decisamente già superato il limite del ragionevole. Prima che Imre & company iniziassero il loro intrattenimento, una dozzina di parenti e amici degli sposi, tutti over 50, mi avevano addocchiato e gentilmente si sono presentati, del tutto non curanti della mia grave incapacità nel parlare ungherese. Mi sono accamodata nella tavolata degli zii, accanto ad un panzone che durante la performence tentava di spiegarmi le diverse danze. Alcune scene a cui ho assistito sono indescrivibili… Dopo le danze, ho a lungo “dialogato” con un signore di nome Istvan, anche di argomenti seri (i concetti di determinato e indeterminato nella lingua ungherese, i crateri vulcanici, l’autonomia che i Székely vorrebbero..), quando ad un certo punto ho realizzato che avevamo gli stessi e identici occhiali da vista: io quelli da (e del) nonno, marroni, stile Woody Allen… Anche Isti l’ha notato e ci siamo abbandonati ad una spontanea ilarità.
Durante le danze, poi, qualcuno travestito tipo da befana è entrato nella sala leggendo un biglietto e facendo il pazzo, ballando, facendo scherzi di ogni sorta agli sposi. Un cameriere che parlava inglese mi ha spiegato questa comune abitudine. Una persona non invitata alla festa, si traveste con l’obiettivo di fare lo stupido il piu possibile e tornare a casa con dei dolci o del cibo. Si chiama “maszk”, maschera.
Anch’io sono tornata a casa con un sacchetto zeppo di dolcetti.

Ez a hétvége rendkívül mozgalmas volt. A Városnapok alkalmával sok rendezvény volt, koncertek, előadások és sok ember…Csatlakozhattam egy csapathoz, amellyel résztvehettem a pityókának szentelt főzőversenyen, a gumónak, amely a legfőbb táplálékot biztosítja ennek a vidéknek. A legpiszkosabb munkát végeztem, hámoztam és daraboltam a pityókát. Ha nálam lett volna az a pityóka hámozó, amelyet Maria Chiara ajándékozott nekem, akkor még faragni is tudtam volna. Több mint 40 csapat főzött a központi parkban és kínálták főztüket a járókelőknek, amely egy hagyomános leveses egytálétel pityókával, zöldségekkel, gombával és hússal gazdagítva. Egy tapasztalt zsűri hozott végső döntést az eredményeket illetően.
A verseny végeztével hazatértem és készültem az estére: a csobotfalvi együttes, melyet Imre és Beáta vezet, előadást tart a település központjában. Remélem jól értettem. Ezzel kapcsolatos információt egy magyarul folytatott beszélgetést követően szereztem, olyantól, aki nem beszél angolul…Nem is készültem különösebben, az öltözködést illetően, látószemüvegem és bakancs volt rajtam, mert úgy gondoltam valamelyik ház szobájában vagy csűrében kerül sor az előadásra a faluban. Ezzel szemben, ahogy az előadókkal tartottam, lassan rájöttem, hogy egy szálloda nagytermébe tartottunk, ahol több száz meghívott volt egy ifjú pár esküvőjén. Amikor megérkeztünk már 23 óra volt és az alkoholszint a szokásosnál magasabban állt. Mielőtt Imre és együttese elkezdte volna az előadást, az ifjú pár rokonai és barátai, körülbelül 50 ember, kedvesen ismerkedni próbáltak velem, nem zavartatták magukat amiatt, hogy igen keveset tudok magyarul. A nagynénik és nagybácsik asztalánál kaptam helyet, egy nagy mesélő mellet, aki próbálta elmagyarázni nekem a különböző táncokat. Néhány jelenet szinte leírhatatlan ezek közül…Az előadást követően hosszasan elbeszélgettem egy úrral, akit Istvánnak hívtak, (a magyar nyelvtan rejtelmeiről, a vulkáni kráterekről, az autonómiáról amelyre a székelyek vágynak…), majd egy adott pillanatban észrevettem, hogy teljesen egyforma szemüvegünk van: a nagyapámtól kapott barna keretes, Woody Allen stílusú szemüveg… Isti is észrevette és spontán nevetésbe törtünk ki amikor rájöttünk.
A táncok közepette, valaki boszorkának öltözve megjelent a teremben, egy cetlit tartott maga előtt és bolondozott, táncolt és viccelődött a párral. Egy pincér, aki angolul is beszélt elmagyarázta, hogy ez itt egy ilyen szokás. Az akit nem hívnak meg az ünnepségre, maszkot ölt, bohóckodik, majd édességgel és eleséggel megpakolva tér haza. Ezt hívják maszkának. Én is egy nagy csomag édességgel térhettem haza.

Hargita Megyei Kulturális Központ

A seguito di numerose richieste circa il mio operare in Transilvania, ho deciso di dedicare alcuni post alla narrazione più dettagliata delle attività del centro culturale dove lavoro.
Trattasi precisamente di un’istituzione direttamente dipendente dalla Contea Harghita, l’equivalente delle nostre province. Il suo obiettivo è la valorizzazione della cultura e delle tradizioni popolari della zona, precisamente della Székelyföld, la terra dei Siculi. Oltre al supporto e alle consulenze in materia di saperi tradizionali e alle numerose collaborazioni con associazioni e fondazioni di natura folklorica, il centro culturale si occupa di raccogliere e sistematizzare dati socio-antropologici. Un’équipe di giovani sociologi opera infatti in questa direzione e l’ultima ricerca da loro presentata mirava ad analizzare la situazione di tutte le “case di cultura” presenti nella Contea (le azioni, i finanziamenti, le collaborazioni) al fine migliorarne l’attività e l’organizzazione. L’idea è quella di migliorare la cooperazione fra tutti gli attori della gestione della cultura Székely, per renderne più efficace la fruizione e la valorizzazione.
Altro importante ruolo svolto dal centro culturale è l’organizzazione del Festival di Musica Antica, famoso in tutta la Romania e anche a livello internazionale in quanto unico nel suo genere. Questo festival è l’Evento dell’estate qui a Csikszereda, ed è in assoluto il piu grosso investimento del centro culturale, ma anche della Contea stessa. Grazie al Régizene Fesztivál le realtà della città e della provincia sono sponsorizzate a livello europeo. Inoltre, si consolidano i rapporti di scambio con l’Ungheria (l’altra patria…), dato che sono sempre presenti gruppi e musicisti provenienti da Budapest. Questi, generalmente, durante la settimana del festival danno lezioni di musica alla scuola d’arte (dove sono andata a tentare il corso di danze medievali, e a vedere i corsi di canto, oboe e clavicembalo..)
Detto ciò, rimane indefinite il mio ruolo…. Che per un verso è riassumibile cosi: presenzio assieme ad alcuni colleghi a tutte le manifestazioni possibili, a cui il centro culturale è collegato, tipo inaugurazioni d’ogni sorta, esposizioni d’arte, feste di paese, conferenze, campi di danza, incontri letterari, fiere e chi piu ne ha piu ne metta. Un bel brodo.

Többszöri felkérést követően, az erdélyi munkámmal kapcsolatosan, eldöntöttem, hogy néhány bejegyzést a kulturális központ tevékenységének részletes bemutatására szentelek, én itt tevékenykedem.
Pontosabban egy olyan intézményről van szó, amely a Hargita Megyei Tanács (nálunk tartomány) közvetlen alárendeltségébe tartozik. Célkitűzése a helyi kultúra és hagyományok népszerűsítése, pontosabban a székelyföldi értékek megőrzése.
A szaktanácsadáson kívül és az egyesületekkel, alapítványokkal való együttműködésen kívül, a kulturális központ gyűjti és rendszerezi a társadalmi-antropológiai kutatások eredményeit. Egy csapat fiatal szociológus dolgozik ezen az ügyön és az egyik utolsó kutatásuk a megyében található kultúrotthonok helyzetét elemzi (tevékenység, finanszírozás, együttműködések), annak érdekében, hogy tevékenységüket javítani lehessen. A cél az, hogy a székely hagyományokkal és kultúrával foglalkozó összes szereplő együttműködését összehangolják, annak érdekében, hogy erdményesebben végezhessék munkájukat.
Egy másik jelentős szerepe a kulturális központnak, a Régizene Fesztivál megszervezése, amely Románia szintjén is egyedülálló és nemzetközi szinten is egyedi rendezvény. Ez a fesztivál a csíkszeredai nyár egyik fénypontja és a kulturális központ és tanács egyik legnagyobb befektetése. A régizene Fesztiválnak köszönhetően a város és a megye európai ismertséget szereznek. Ezenkívül, a Magyarországgal (a másik hazával) való együttműködés is erősödik, mivel mindig jelen vannak a budapesti zenészek és együttesek.
Ezek, a fesztivál egy hete alatt kurzusokat tartanak a helyi művészeti iskolában (ahová én is elmentem, hogy középkori táncokat tanulhassak és követhessem az énektanulást és hangszerhasználatot).
Ezeket bemutatva, nem marad más, mint ismertetni az én szerepem….ami a következőkből áll: a kollégákkal közösen részvétel a rendezvényeken, melyeket a kulturális központ szervez, mint: avatóünnepségek, kiállítások, vidéki ünnepségek, konferenciák, tánctáborok, író-olvasó találkozók, vásárok és még sok minden. Igazán hasznos dolgok.

Storia ordinaria di una badante romena – Egy romániai gondozónő története

Tereza vive da 5 anni in Val d’Aosta, a Champdepraz dove inizialmente faceva la badante. Ora credo che lavori in un centro per anziani. In Romania, viveva a Csikszereda, ma è originaria di Bacau. Si era trasferita a 17 anni per lavorare in una fabbrica. Poi si è sposata e ha avuto 2 filgie, Lucica e Cecilia. Quando il marito, tornato da Israele dove si era trasferito per fare il muratore, ha perso il lavoro, Tereza ha deciso di partire per l’Italia (terra vecchia, zeppa di anziani bisognosi di aiuto. al contrario della Romania) e permettere alle figlie di finire l’università. Complice una totale non-relazione col marito. Cosi è stato: Lucica è diventata ingegnere e Cecilia economista. Le poche centinaia di euro che Tereza manda più o meno regolarmente alle figlie servono a pagare le rate della macchina, dei mobili, dei tappeti, di alcuni lavori di ristrutturazione. Domanda: chi di noi ha fatto sacrifici per andare all’università? ben pochi. E nessuna madre è mai espatriata per farci studiare.. Da quando si fanno debiti per comprare i mobili?……….
Tereza non tornava a Csikszereda da 3 anni, le sue figlie non sono mai andate a trovarla in Italia. Sarebbe dovuta rimanere qui in vacanza per un mese, ma è partita con quasi 2 settimane d’anticipo perché si annoiava (si sa che a Champdepraz invece c’è sempre un gran da fare). In più, Lucica è in vacanza a Sibiu e Cecilia lavora tutti i giorni. Ci siamo incontrate qualche giorno fa. Mi sono sentita in profondo imbarazzo nel realizzare che Tereza aveva più cose da dire a me (ci siamo viste solo 2 volte nella vita) che non a Cecilia. Non ha nessuna intenzione di tornare a vivere in Romania ed è sbalordita nel vedermi serena qui.
Ho scoperto che la vispa Tereza, oltre al romeno, all’ungherese e all’italiano, parla anche l’ungherese csángó, cioè la lingua parlata da una parte della popolazione della Moldova di etnia ungherese. Quando era piccola, infatti, a Bacau conosceva tanti Csángó…..ma non voglio rubare spazio alla vispa raccontando la complicata situazione dei Csángó di cui tratterò in un altro scritto!

ps: prima della sua partenza, Tereza mi ha proposto di vendermi un’auto, una Dacia per la precisione..

Tereza 5 éve él Valle d’Aostában, Champdepraz településen, ahol a kezdetekben ápolónőként dolgozott. Most úgy tudom, egy idősotthonban tevékenykedik. Romániában, Csíkszeredában élt, de Bákóból származik. 17 évesen költözött be, hogy egy gyárban dolgozhasson. Később férjhez ment és két lánya született Lucica és Cecilia. Amikor férje munka nélkül maradt és visszatért Izraelből, ahol kőművesként dolgozott, Tereza eldöntötte, Olaszországban vállal munkát (ahol rengeteg segítségre szoruló idős ember él), hogy lányai folytathassák egyetemi tanulmányaikat. Így Lucica mérnök lett, Cecilia pedig közgazdász. A néhány száz euróból, amelyet Tereza időnként küld a lányainak, most arra szolgál, hogy kiegyenlítsék az autó, bútorok, szőnyegek törlesztő részletét és egyéb felújítási munkálatokat. Kérdem én: ki az közülünk, aki áldozatot hozott azért, hogy egyetemre mehessen? elég kevesen. És melyik anya vált valaha hazátlanná azért, hogy tanulhassanak az övéi…Mióta kell a bútorok vásárlására törlesztő részletet felvenni?…
Tereza 3 éve nem járt Csíkszeredában, lányai sosem jártak nála Olszországban. Egy hónapig kellett volna itthon maradjon vakáción, de szinte két héttel korábban visszament, mivel unatkozott (Champdeprazban ugyanis mindig sok a tennivaló). Lucica ezalatt Szebenben vakációzik és Cecilia minden nap dolgozik. Néhány nappal ezelőtt találkoztunk. Kicsit elszégyelltem magam, hogy Tereza sokkal több mindent mond nekem, mint Ceciliának (annak ellenére, hogy csak kétszer találkoztunk mindössze az életben). Nincs szándékában visszatérni Romániába és hitetlenkedik, hogyan lehetek én ilyen nyugodt itt.
Felfedeztem, hogy a fürge Tereza a román, magyar és olasz nyelven kívül a csángók nyelvét is beszéli, azt a nyelvet, amelyet a moldvai magyarság használ. Amikor kicsi volt és Bákóban élt, sok csángót ismert…de most nem rabolom azzal az időt, hogy elmagyarázzam a csángók helyzetét, ezt majd egy későbbi írásban megteszem.

u.i. visszautazása előtt Tereza egy autót ajánlott nekem megvásárlásra, pontosabban egy Daciát…

dalla Serbia con furore

Domenica sera al Reformatus Templom, il gruppo (da me) piu’ atteso: Ensemble Renaissance di Belgrado.

Ensemble Hortus Musicus

A settimana quasi conclusa mi sono finalmente fatta un’idea del Régizene Fesztivál, mentre il concetto di musica antica mi sembra ancora un tantino vago e indefinito. I brani musicati dal vivo in alcune delle chiese della citta’ e nella corte del castello Miko variano dal XII al XVIII secolo, finanche al XIX. Gli strumenti talora sono la perfetta copia degli originali, talora no.
Martedi, nella chiesa protestante nel centro della citta’, si e’ esibito il gruppo estone; forse il piu’ atteso della settimana: l’Ensemble Hortus Musicus. Hanno suonato brani medievali francesi e tedeschi, e musiche italiane e spagnole del ‘500 e ‘600 .

Egy majdnem teljes hét elteltével kezdett körvonalazódni, hogy mi is a Régizene Fesztivál, de a régizene még mindig egy nagyon tág fogalom számomra. Az élőben előadott darabok, melyeket a város különböző templomaiban és a Mikó vár udvarán mutatnak be, XII-XIII. század és XIX. század közöttiek. A hangszerek közül egyesek az eredetiek hiteles másolatai, mások pedig nem.
Kedden, a város református templomában egy észtországi együttes mutatkozott be; talán a leginkább várt előadó: a Hortus Musicus Együttes. Középkori francia és német zenét játszottak, valamint XVI.-XVII. századi műveket.

Csobotfalva tutta la vita?

Ennesimo aneddoto che testimonia l’estrema apertura e l’incredibile gentilezza che regnano su Csobotfalva. L’aneddoto ha ancora come contesto la casa di Beáta e Imre, e come protagonisti la loro famiglia e i loro amici.
Questa settimana sono venuti i miei genitori con gli amici Fabio e Diomira. Dato il loro spirito e la loro curiosita’ (oltre che l’invito esplicito da parte di Beáta) li ho portati a conoscere questa affettuosa famiglia. Ben sapendo che i miei non parlano ungherese, e che la loro conoscenza dell’inglese teoricamente e’ limitata alla loro sopravvivenza come turisti all’estero.
La situazione e’ stata inizialmente imbarazzante, ma solo per noi ospiti. Non siamo infatti culturalmente abituati a sentirci davvero spontaneamente a nostro agio in casa di qualcuno che sembra indaffarato, e lo e’. Specie se ci si piomba in 5 in casa di sconosciuti, senza preavviso, senza una (presunta) comune lingua di comunicazione, oltre che senza motivo ”concreto” che non sia quello di salutare e conoscersi. Roba dell’altro mondo per ”noi”, benché le porte di casa Marquis e di casa Perini siano notoriamente sempre aperte.
La mia paura era, nonstante le nostre reali buone intenzioni, dare l’impressione di voler fare i guardoni di una realta’ molto diversa da quella in cui viviamo in generale in Italia. Temevo di trasmettere a Beáta e Imre un errato e indelicato messaggio. Quello cioe’ di uno straniero fortunato che si permette il lusso di bighellonare all’estero con l’unico scopo di riempire delle settimane di ferie per poi raccontare agli amci di aver fatto l’ennesima vacanza alternativa in un luogo poco turistico, quale potrebbe essere (per noi per il momento) la Contea Harghita. A tutt’oggi, credo di aver scampato il pericolo di questo fraintendimento.
Abbiamo infatti superato in poco tempo l’imbarazzo vedendo (e vivendo) la totale naturalezza con cui Imre e Beáta ci hanno accolto in casa, ci hanno mostrato gli animali, la stalla, l’orto, raccontandoci sommariamente cosa fanno e come vivono. E tutto cio’ senza troppa mediazione da parte mia.. I miei, Fabio e Diomira hanno dialogato per quasi 2 ore con Beáta, Imre e 2 amici originari di Csikszereda ma che vivono in Ungheria usando un neo-pidgin dato dall’improvviso mix di inglese, tedesco, italiano e romano. E la sua efficacia e’ stata sorprendente. Cosi come e’ stato sorprendente vedere che la mia famiglia capiva praticamente tutto quel che Beáta dicesse in inglese, senza averlo mai studiato. (Viva la marginalita’ quindi.)
In conclusione, grazie al cielo, i nostri concetti di ospitalita’, di disturbo, di accoglienza, e di tempo da dedicare agli sconosciuti non sono universali. O perlomeno non sono pienamente condivisi qui a Csobotfalva. Cosi come non lo sono le sensazioni di imbarazzo e di disturbo..

Ez a sokadik történet, amely igazolja azt a rendkívüli nyitottságot és hihetetlen kedvességet, amely Csobotfalvára jellemző. A történet helyszíne Beáta és Imre háza, a szereplők a barátaik és a családjuk.
Ezen a héten itt vannak a szüleim és a barátaik Fabio és Diomira. Ismerve a természetüket és kíváncsiságukat (na meg a Beáta részéről jövő korábbi meghívást), elvittem őket, hogy megismerhessék ezt a szeretetteljes családot, annak ellenére, hogy szüleim nem beszélnek magyarul és az angol tudásuk épp annyira elegendő amivel turistaként boldogulhatnak egy idegen országban.
Mi vendégek, egy kicsit feszélyezettek voltunk az elején. Neveltetésünktől fogva nem vagyunk ahhoz szokva, hogy kényelembe helyezzük magunkat valaki házában, akinek éppen sok tennivalója van. Ráadásul akkor, ha csak úgy 5-en beállítunk, az ismeretlenek házába, minden előzetes bejelentés nélkül, közös kommunikációs nyelv hiányában, “konkrét“ cél nélkül, csak úgy, hogy beköszönjünk és megismerjük egymást. Annak ellenére, hogy a Marquis és Perini családok ajtója mindig nyitva áll, itt még nagyobb nyitottság észlelhető.
Én attól tartottam, hogy a jó szándékunk ellenére, úgy tűnik majd, hogy kíváncsiskodni akarunk egy olyan világban, ami sokban különbözik attól, amit megszoktunk Olaszországban. Attól féltem, hogy Beáta és Imre félreértik a dolgot. Úgy tekintenek ránk, mint a szerencsés idegenekre, akik megengedhetik azt a luxust maguknak, hogy külföldön töltsék a vakációjukat, hogy majd eldicsekedhessenek a barátaiknak a történtekről, arról, hogy egy kevésbé ismert helyen jártak, mely esetünkben Hargita megye. Mostanig sikerült elkerülnöm ezt a félreértést.
Igazából nagyon hamar elszállt minden aggályunk, amikor láttuk és éreztük, hogy Imre és Beáta milyen természetességgel fogadnak minket a házukban, megmutatják az állataikat, az istállót, a kertet és elmesélik, mit csinálnak , hogyan élnek. És anélkül, hogy sokat kellene közvetítenem…szüleim, Fabio és Diomira szinte két órát társalogtak Beátával, Imrével és a két csíkszeredai barátukkal, akik most Magyarországon laknak, használva a testbeszédet és egy rögtönzött angol, német, olasz és román nyelvkeveréket. Ennek eredménye meglepő volt, mint ahogy az is, ahogy a családom szinte mindent megértett abból, amit Beáta angolul mondott, anélkül, hogy valaha tanulta volna.
Végezetül, hála Istennek, arra a következteésre jutottunk, hogy a mi vendéglátásról, alkalmatlankodásról, fogadásról alkotott elképzeléseink és az idegenekkel való időtöltés nem általánosítható. Legalábbis Csobotfalván nem.

Régizene Fesztivál

Da domenica inizia il famoso Festival di musica antica (Régizene Fesztivál) di Csíkszereda, organizzato dal centro culturale. Qualche chicca storica. Il festival inizio’ nell’80, e dall’86 all’89 fu sospeso dal regime comunista. L’idea pero’ nacque nel ’79, in occasione dell’anniversario della morte del Monaco Johannes Kajoni, che nel XVII secolo colleziono’ numerosi scritti e musiche popolari.
Il Régizene Fesztivál ospitera’ gruppi dalla Serbia, dall’Ungheria, oltre che da Bucarest e naturalemente da varie citta’ della Transilvania, che dal 19 al 26 del mese si esibiranno in varie chiese della citta’. L’inaugurazione sara’ nella corte del castello Miko (chissa’ se prima o poi mi decidero’ ad entrarci e visitarlo banalmente..)
Personalemente, avro’ l’occasione di partecipare ai “Masterclasses” che saranno organizzati: corsi di oboe, flauto, canto, violini, kosba e liuto, arpicordo, tutti rigorosamente barocchi.
Consocenti, amici e parenti, gia’ vi vedo, tutti a ridere. Ma riprendiate pure il fiato, perche’ non mi spingero’ oltre un corso di danze rinascimentali e barocche.

Vasárnap kezdődik a híres Régizene Fesztivál Csíkszeredában, amelyet a Kulturális Központ szervez. Egy kis történelmi áttekintés: a fesztivál 1980-ban kezdődött, majd 1986-tól 1989-ig beszüntette a kommunista rendszer. A rendezvény gondolata már 1979-ben megszületett, Kájoni János ferences szerzetes halálának évfordulója alkalmával, aki a XVII. században számos zenei anyagot összegyűjtött.
A Régizene Fesztiválon idén szerbiai, magyarországi együttesek lépnek fel, ugyanakkor bukaresti és más erdélyi városok művészei tartanak előadást , július 19-26 között a város különböző templomaiban. A megnyitót a Mikó vár udvarán tartják (talán így előbb vagy utóbb én is eljutok ide, hogy meglátogassam)
Alkalmam lesz résztvenni a mesterkurzusokon, amelyeket szerveznek: oboa, furulya, fuvola, hegedű, koboz, lant és csembaló órák, mind barokk hangszerekkel.
Ismerősök, barátok és rokonok, már látom, hogy mindannyian nevettek. Vegyetek vissza a nevetésből, mert nem jutok el messzire a gyakorlással, csupán a reneszánsz és barokk tánctanfolyamra fogok benevezni.

parassitismo magiaro

Il mio parassitismo talvolta e’ esagerato, ma si puo’ rivelare utile..
Durante l’ Ezer Székely Léany non ho nemmeno tentato di fare delle foto ai vari gruppi che si sono esibiti.. Perche’ sprecare inutili energie (che non darebbero nessun frutto date le mie scarse abilita’ artistiche), quando al centro culturale ho la fortuna di poter attingere foto di altissima qualita’ dai professionisti? Questo e’ uno dei link delle foto di Molnar Attila: http://www.flickr.com/photos/36481158@N02/

A potyázást néha túlzásba viszem, de időnként hasznos lehet…
Az Ezer Székely Leány rendezvény idején meg sem próbáltam megörökíteni a fellépő tánccsoportokat…Miért pazaroljam fölöslegesen az energiám (amúgy sem lenne eredményes a gyenge művészi képességeim következtében), amikor a kulturális központnál olyan szerencsém van, hogy hozzájuthatok minőségi fényképekhez, melyeket a szakemberek készítenek?
Mellékelve megtaláljátok a Molnár Attila által készített fotók elérhetőségét: http://www.flickr.com/photos/36481158@N02/

Un orso attaccò nella notte il porco di Attila – Egy medve támadta meg éjjel az Attila disznóját

Venerdì pomeriggio mi dirigo verso casa di Beàta e Imre (quelli del gruppo folkloristico di Csobotfalva), col pretesto di mostrare le foto che ho fatto la settimana scorsa durante le prove del gruppo. L’accoglienza è stata speciale, c’era anche il papà del boxeur-violinista, con cui sono andata a vedere la casa in stile tradizionale, completamente in legno che il boxeur sta costruendo. Il vicino di casa è un certo Attila, baffi biondi, barba lunga a treccia, piedi nudi, e anche la sua casa pare (voler) essere tradizionalmente Székely. Da cartolina. La stalla è aperta, c’è una vacca. Ha una strana protuberanza in pancia. Il papà del violinista sembra dare spiegazioni e consigli al buon Attila, e infatti poi la medica. E infatti ancora, poi scopro che a tempo perso cura animali, soprattutto i cavalli. Ma scopro anche che conosce veri “guaritori” anziani….
Mi portano a vedere il porco e mi dicono che durante la notte un orso l’ha aggredito, tant’è che il povero prosciutto & salame ha sul groppone una buco vero e proprio, segno imperdonabile del morso. Mi sale l’angoscia quando penso alle mie passeggiate serali, d’ora in poi le eviterò se gli orsi vivono davvero qui vicino..
Per una buona mezz’ora Attila non m’ha rivolto la parola. Immagino non sappia parlare altro che ungherese. Avevo perso ogni speranza, quando in inglese mi dice che sa chi sono perché conosco sua suocera, Maria. Maria è la mia vicina di casa, lavora alla Contea ed è amica di Agnes!! è stata lei a portarmi al campo di danza a Làzàrfalva!
Lasciamo Attila alla cura della vacca e del porco, e torniamo a casa di Beàta, dove non posso rifiutare l’invito a cena.. che si protrae anche dopo, quando si prepara il pane per la settimana, si mette in congelatore la pecora uccisa la sera prima, e altro ancora.
Imparo una marea di cose, che fortunatamente mi distraggono dal pensiero degli orsi affamati quando mi incammino con la mamma del violinista e i 2 fratellini simpaticissimi verso la parrocchia (dell’altro Attila, il curato) ed è ormai buio.
Chiaramente mi sono dimenticata di mostrare le foto….

Péntek délután Beáta és Imre háza fele tartottam (ők azok akik a csobotfalvi tánccsoportot irányítják), hogy megmutassam a múlt heti próbák alkamával készített fotókat. A fogadtatás különleges volt, mivel ott tartózkodott a hegedűs-boxoló édesapja is, akivel megnéztük a hagyományos stílusban épülő faházat, melyet a boxoló készít. A ház szomszédságában találkoztam Attilával, egy szőke bajszú, hosszú befonott szakállú, mezítlábas fiatalemberrel, aki szintén hagyományos stílusú székely házat épít. Mint a képen. Az istálló nyitva áll, egy tehén van bent. Van valami furcsa a hasa tájékán. A hegedűs édesapja magyarázni kezd, tanácsokat ad Attilának és nekifog a kezelésnek. Felfedezem, hogy ért az állatok gyógyításához, elsősorban a lovak orvoslásához. Ugyanakkor azt is megtudom, hogy ismeri a régi népi gyógymódokat…
Bevisznek, hogy megnézzem a disznót és elmodják közben, hogy az éjjel egy medve támadta meg szegényt, ezt az oldalán tátongó lyuk is igazolja, ami egy harapás nyoma. Ijedtség fog el, amikor visszagondolok az esti sétaimra, ezentúl kihagyom ezeket, ha a medvék tényleg ennyire közel vannak…
Egy jó fél óráig Attila nem beszélt hozzám. Arra gondoltam, hogy nem beszél idegen nyelven. Már minden reményem elszállt, amikor hirtelen angolul szólalt meg és elmondta, hogy tudja ki vagyok, mert ismerem az anyósát, Máriát. Mária a szomszédomban lakik, a Tanácsnál dolgozik és Ágnes barátnője!! Ő vitt el a lázárfalvi tánctáborba!
Otthagyom Attilát, hogy kezelje a tehenet és a disznót, majd visszatérek Beáta házába, ahol nem tudom visszautasítani a vacsora meghívást..és az utána következőket, a heti kenyér előkészítését, az előző nap levágott birka bekészítését és egyebeket.
Tanulok még számtalan dolgot, amelyek szerencsére elvonják a figyelmemet az éhes medvékről és így sétálok lefele a plébániához a félhomályban, a hegedűs édesanyjával és két rokonszenves testvérével.
Természetesen elmulasztottam megmutatni a fényképeket…